Babázó

Hétről-hétre,és ami utána jön.

Állapotod

Lilypie First Birthday tickers

Isten éltessen sokáig édes kisfiam!!!

2013.06.07. 06:03 - babazo

Két éve ilyenkor már nagyon szenvedtem. Éreztem,hogy egyre szűkebb neked odabent, mintha tegnap lett volna, úgy érzem most is minden méltatlan rúgásodat,a helyezkedésedet, hogy most már jobb lenne neked idekint...
Este tíz órától kezdve már úgy éreztem magam,mint akit belülről feszítenek szét, apának még ekkor nem mondtam semmit,de én már tudtam, hogy születni készülsz. :') Bizony, biztosan az ösztönök, de már ekkor éreztem, hogy csak órák kérdése és végre kint leszel, itt leszel nekünk. 
És így is lett. Hajnalban pattantunk az autóba, be a Bajcsyba, és reggel 6:03 perckor megláttad a napvilágot. Valóban, mert addigra már felkelt a Nap. :) 

Hihetetlen,hogy ennek már két éve, egész életemben emlékezni fogok ezekre a csodálatos pillanatokra, a születésed pillanatára, és tulajdonképpen mindenre, ami veled kapcsolatos, mindenre, ami az elmúlt két évben történt veled, velünk.

Például, hogy megejtettük 2013.03.26-án az utolsó szopizást. Ugyan, ez részedről nem volt önálló döntés, én döntöttem úgy,hogy most már elég lesz ebből, hiszen már igazán nagyfiú vagy, nincsen szükséged erre, a lelkedet is meg tudom másként, más módon nyugtatni, nem kell már neked ez a pusztán "függőség". Az első hét nagyon nehéz volt, rengeteget sírtál, nem értetted az egészet, nem értetted, hogy miért nem kaphatsz "cicit"? 
Aztán, ahogy jött a kezdeti felháborodásod, úgy el is múlt. 
Most már így közel 2 hét elteltével, nem kéred, nem is gondolsz rá, elég,ha hozzám bújva alhatsz el, esetleg egy könyvet nézegetve. És mit mondjak...mennyivel jobb érzés ez nekem. :) Tudtam, hogy akkor és csak akkor fog menni ez az elválásunk,ha én megérek erre lelkiekben, addig, amíg nem vagyok abban biztos, hogy jó lesz ez így, nem fog működni a dolog.
Hát,nekem is közel  2 év kellett ahhoz, hogy "elszakadjak" tőled, és ne az abbóli félelmemből szoptassalak, hogyha nem teszem, akkor majd nem fogsz annyira szeretni engem. Mert igen, javarészt ezért tartott ez ilyen sokáig nekem, le kellett magamban tisztáznom azt, hogy nem szeretsz engem kevésbé, ha elveszem tőled a cicit, hiszen ugyan úgy ott leszek neked, ha éjszaka felébredsz, rohanok hozzád, itt vagyok mindig, mint életed legszilárdabb, legbiztosabb pontja, én vagyok az anyukád <3 aki mindennél jobban szeret téged.

A 23. hónapodat betöltve, mintegy varázsütésre, elkezdtél beszélni. No,azért még nem összefüggő mondatokban, de minden nap mondasz egy újabb szót, ismételed,amit mondunk, nagyon élvezed,hogy beszélsz, hogy meg tudod magadat értetni. :) Komplett kis csevejeket folytatunk napközben:


"Anya! Mese!"
"Mesét szeretnél nézni?"
"Oké."
"Melyik mesét?"
"Boba,szaka,tááj."
"Áháá,bogyó és babócát, amikor a szarka elviszi a tálat. Értem.Rendben van."

"Anya!Hamák!"
"Éhes vagy?"
"Oké."  (az igent az istenért nem akarod kimondani :D )
"És mit szeretnél enni? Van rizs,husi, és krumpli."
"Tuti,husó."
"Krumplit és husit. Értem."

Anya mindent megért. :D Néha mondjuk nem egyszerű, mondod,mondod, egyre ingerültebben, hogy mit szeretnél,vagy éppen csak a közlendődet, én pedig nézek, nézek...koncentrálok, pörgetem az agyamban azokat a szavakat és szókapcsolatokat,amiket használsz már és amiket ismerek, próbálom összerakni,hogy most éppen miről is beszélsz.... Ezzel azért eltelik így jópár perc, de utóbb mindig leesik,hogy mit is mondtál, vagy mit szeretnél. Mondjuk addigra már vörös a fejed az idegtől. :)
Vicces nagyon ez az időszak, legfőképp amiatt ugye, hogy tényleg minden nap megörvendeztetsz valami új szóval,amit olyan kis esetlenül,édesen adsz elő, hogy először azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány. :) Ilyenkor mindig megkérlek,hogy mutasd is meg,hogy mire gondolsz, mert akkor úgy könnyebben be tudom azonosítani a szókincsed legújabb tagját. Szuper édes vagy. :) Bár lehetnél veled türelmesebb. :P

A mozgásfejlődésed is remekül alakul, már felváltott lábbal mész felfelé és lefelé is a lépcsőn, mint az ügyes nagyfiúk. :) És hát,a szokásos, ami egy éves korod óta adott: ha ébren vagy, nem állsz meg. Rohansz. Najó, egy-egy könyvvel le tudlak ültetni, amit nézegetünk, olvasok neked, vagy éppen építünk valamit, vagy szerep játékozunk, olyankor képes vagy legalább öt percig egy helyben maradni. És akkor meg döntötted a napi csúcsodat. 

Mostanság azt figyeltem meg, hogy ha elmélyülsz a játékban, akkor úgy játszol már,mint a nagyok. :) Tologatod az autókat, akik puszit adnak egymásnak, brümmögsz hozzá, odatolod egy a nappaliba kihurcolt plüssöd mellé, hogy akkor megérkeztek hozzá az autók, puszival üdvözlik a plüsst. Aztán gondolsz egyet, ez a plüssmaci,nyuszi,akármi (éppen ami kint van) biztos nagyon éhes, adsz neki egy darabot a kekszedből. Benyomod a szájába, "Anya! Hamák! :) " Én meg a fejemet fogva megyek ki a morzsaporszívóért, és porszívózás közben nagyon megdicsérlek, hogy megetetted az éhes nyuszit, de legközelebb tányért is adj neki. 

Egyre inkább lekötnek az ilyen "játékok" és az érzelmi intelligenciád is hatalmasat fejlődött az elmúlt egy évben. Ha valami fáj, ha valamiért szomorúak, mérgesek vagyunk, ha valami rossz fát teszel a tűzre, és emiatt rád kiabálok, mindent másként, a magad módján, de tele érzelemmel reagálsz le. 

Lényeg a lényeg, ma van a szülinapod, tudom, elcsépelt, mert mindig ezt írom és mondom, de hidd el, ez így igaz: Te vagy életem, életünk legnagyobb boldogsága, még a legrosszabb napjaidon is! :) Nagyon szeretünk téged, maradj meg ilyen kedves, aranyos, jófej gyereknek mindig, mint amilyen vagy, köszönöm,hogy vagy nekem! <3

És a kedvenced,amivel boldogot kívánok neked: HEPI! :)

Gyermekvasút

2013.06.02. 10:00 - RÁJEN

Június 2-án vasárnap:

IMAG0532s.jpgIMAG0556s.jpgIMAG0582s.jpgIMAG0603s.jpgIMAG0649s.jpgApa-fia dupla vicsorítós sztárfotó a végére:

2013-06-02-11-46-23s.jpgJó volt, megyünk máskor is!

Rukival

2013.05.24. 09:00 - RÁJEN


Ez is aranyos lett.

Lámpa, búra

2013.05.22. 11:11 - RÁJEN

Dől belőled a szó :D

Uborka

2013.05.19. 20:00 - RÁJEN

uborkamozaik s.jpgMindmegette.

Szija

2013.05.17. 20:00 - RÁJEN

Mondod a magadét.

Csiga

2013.05.17. 10:00 - RÁJEN

Tévézel, eszel.

Életed eddig

2013.05.07. 12:00 - RÁJEN

downey.jpgJó, ha az embernek vannak elvei :)

Napi :)

2013.05.07. 10:43 - babazo

Tízórai,rohansz ki az asztalhoz,leülsz.
Mutatsz a tányér alátétre.
"Hát,igen.Koszos." (mondom én,még a reggeliből maradt morzsákat letörölve)
"Kosz." (mondod Te)
Mutatsz az asztalra.
"Igen,ez pedig tollas."
"Toll..."
"Összefirkáltad. Szabad összefirkálni az asztalt?"
Gondolkodsz,már mondanád,hogy IGEN! Amikor látod,hogy rázom a fejemet.
"Umm...Nem."
"Nem bizony! És miért nem?"
"Mé??"
"Mert Anya mérges lesz."
"Méjg..."


Jó tanács

2013.05.05. 14:34 - babazo

Elvált apukáknak,akiknek az előző házasságukból és a jelenlegi kapcsolatukból is van 1-1 (vagy több,mindegy melyik oldalon) gyerekük:

Anyák napjára (és egyéb ünnepekre,alkalmakra: karácsony,hanuka,keresztelő, születésnap, névnap, húsvét, szilveszter, esküvő, eljegyzés, diplomázás stbstbstb) soha, (de soha.) ne vegyél ugyan olyan ajándékot exanyunak,mint jelenlegi anyunak, és fordítva, mert az egyik oldalon lehet, hogy hatalmas lesz a röhögés, de a másik oldalt inkább gyomorszájba rúgtad volna a kedves és nagyon figyelmes gesztus helyett.

Hogy ki-ki melyik oldalon áll, az ebben az esetben igazából mellékes. 

Anyák napja,mesélek rólad,mamának

2013.05.04. 14:28 - babazo

Nekem mama,neked dédi,aki már nincsen közöttünk. Nem ismerhetted őt, meghalt a szalagavatóm után egy hónappal. Nagyon szeretnétek egymást. :) 
De én személy szerint meg vagyok arról győződve,hogy ő fentről vigyáz rád és rám is, büszke ránk.

Hogy milyen a dédunokád? Hú, a legelevenebb kisördög, akivel csak találkoztál. Igen, azt hiszem lesz olyan eleven, vagy talán még annál is elevenebb, mint mi voltunk Szilvivel. :)
Mindig benne van valamiben.... valamit mindig csinál. Egy pillanat megállás sincsen egész nap, azt hiszem rohanhatnál utána kiabálva,hogy MILÁÁÁÁN A MUSKÁTLIKAT NEEEE!!!! Tudom,hogy a muskátli-kérdés mindig nagyon érzékenyen érintett. Ahogy kitetted őket a jó időre, mi már ott is voltunk szaggatni, borogatni a kaspókat. És nem értettük miért kell ezen ennyire kiakadni? De ne izgulj, a rugós ágy sem lenne tőle biztonságban, szerintem már többször hazavágta volna, ahogy azt mi is tettük, minden alkalommal, amikor nálad voltunk. :)
És mégis... nem tudnád őt nem IMÁDNI. Így, nagy betűkkel. Mert tényleg Mama, ő a világ legdrágább rosszcsontja. Annyi szeretet van benne, néha rendesen rácsodálkozom... Annyi kedvesség és báj, pedig hát fiú. :) Jó, azért akadnak nehezebb időszakok, amikor kikönyököl a "fiúság", és amúgy fiú módjára viselkedik, dobál, tör-zúz, alkalmaként verekszik is. Na, az nagyon nehéz, az ilyen nehéz időszakokban olyan jó lenne, ha itt lennél, és segítenél. Szinte hallom a hangodat: "Lányom, hát ez GYEREK, nem lány... ne adjál most már neki szopni, hát meddig csüng még rajtad, eszednél vagy te?! " Ha pár napig velünk lehetnél, ez az örök kálvária is pikpak megoldódna, mert te elintéznéd. :) "Sír,sír,az a dolga...majd abbahagyja. Ne törődjé vele, menjé sétálj egyet, addig kisírja magát,na."
 
Nagyon szereti a hasát, igazi öröm neki főzni, hú...milyen jókat enne a te főztödből. :) (meg persze én is!) Imád kertészkedni, kint bogarászni a fűben, tenni-venni, biztosan sokat segítene neked a kertben, és nagyon élvezné az ültetést, a locsolást... jaj és hát az állat imádat... minden állatot nagyon szeret. Mekkora élmény lenne neki,ha etethetné veled a pocákat és a csirkéket! :) Ha mehetnétek együtt piacolni, sétálni, és úgy egyáltalán, ha belebújhatna a hatalmas öledbe, amiben úgy el lehet veszni, mert akkora. :) 
Nagyon szeretnétek egymást, ebben biztos vagyok. Úgy szeretne nálad és veled lenni, ahogy én szerettem. 

Mostanában egyre többet beszél, jókat mosolygunk a kis szóalkotásain, és ahogy próbálkozik. :) Mondjuk ezzel a nem beszél rendesen a gyerek témával valószínűleg őrületbe kergetnél, és minden áron logopédushoz akarnád vinni, mert mi az hogy nem beszél, amikor nézzem meg, a szomszéd Pista gyereke, aki olyan idős, mint az enyém, már mondatokban beszél! Emlékszem, Szilvivel is mennyit problémáztál, aki jóval kétéves kora után kezdett el beszélni, már mindenhova vitetted volna, mert biztos "süket" vagy "nem nyomas" :D meg "néma". 
Anya: "Anya! Hogy lenne már süket? Maximum szelektív a hallása, hát nem látod,hogy mindent ért?! Nem akar beszélni...ennyi."
Mama: "Lányom, nézd meg a Sanyi fia, a Dani, olyan idős,mint a Szilvike, és már beszél!! Valami nincs rendben a lánnyal."
Ezt hallgattuk addig a napig, amíg Szilvi egyszer csak mondatokban elkezdett beszélni. 
Én: "Nem én törtem el! Szilvi volt." (gonosz kézdörzsölgetés)
Mama: "Szilvike,te voltál?!"
Szilvi: "Nem mama,Andi volt,láttam!!"

O.O hát addig tartottak a szép idők... onnantól már semmit nem tudtam rákenni,mert elmondta.

Akarat kérdésben olyan,mint Zsolti volt gyereknek, ha valami nem úgy történik, hogy ő akarja, akkor magán kívül tud kerekedni, és kész, vége a világnak, addig, amíg nem az ő akarta érvényesül. Én ezt elég nehezen tudom kezelni, legfőképp lelkileg visel meg, tudom, hogy te az egészet annyival elintéznéd, hogy ott hagyod, aztán hisztizzen a falnak. :) Nem érsz te rá a napi teendőid mellett arra, hogy hosszas lelkizésbe kezdj, hogy most akkor melyik pólót vegyük fel? Amikor a disznók éhesek, a tyúkok alól ki kell szedni a tojást, locsolni kell, meg piacra menni... Más idők voltak, el is képednél most mennyire más idők járnak, milyen a gyereknevelés. Hogy egyáltalán mit értenek gyerek"nevelés" alatt.
Te azt mondanád:"A nemnevelést, azt, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre, hogy jaj a lelke nehogy megsérüljön, te meg közben bolonduljál meg, mi? Hát ki nevel kit? Én nevelem a gyereket,nem? Na,akkor az lesz,amit én mondok."
Ha ráütsz a gyerek kezére, akkor te vagy a megtestesült agresszív szülő, aki passzióból biztosan néha falhoz vágja a gyereket, nehogymá' ! 
Hát az biztos, hogy régen nem volt ez ennyire eltúlozva, és például azért sem akartak senkit pszichológushoz küldeni, mert még 22 hónaposan szopizik... Eléggé eltorzult ám ez a világ Mama... Szerintem nem is értenéd. Csak értetlenkednél, mert mindenki hülye. Hülye a védőnő, hülye a gyerekorvos,mi az a homeopátia már lányom? Micsoda? 5 bogyó a nyelve alá amiben nincsen semmi? Adjad neki fokhagymás pirítóst, hát annál nincsen jobb tisztító. Ilyen baromságot...homobogyó.,... 
Amikor meg beteg írjon fel gyógyszert, adjad neki, aztán meggyógyul.

Na, de lényeg a lényeg... nagyon hiányzol nekem, várom már, hogy Milán megértse, és tudjak neki mesélni rólad, mert ha már így alakult, legalább így, szeretném, ha megismerne téged. Hatalmas veszteség ért azzal, hogy elmentél, amit azt hiszem soha nem fogok feldolgozni, sokat gondolok rád, és jó rád gondolni,szeretném, ha Milán életének is a része lehetnél, és az is leszel. 

Boldog Anyák Napját nekünk!

Calicivírus

2013.04.21. 16:00 - RÁJEN

Épp végigmegy mindhármunkon:

2013-04-19-18-42-55s.jpg2013-04-20-11-40-02s.jpg2013-04-21-18-34-37s.jpgRáadásul az első igazán meleg hétvégét vagyunk így kénytelenek a négy fal között tölteni. Nagyapád meg eltörte mindkét kezét, neki most talán szarabb...

A gyerekcsinálás miértjei

2013.04.17. 10:06 - babazo

Elgondolkodós poszt következik.Néha szoktam olyat is.

Szóval, csináljunk egy gyermeket! :) Miért? Hát,mert az olyan jó dolog lehet, a gyerekek olyan aranyosak,olyan kicsik,olyan cukik.... mittomén,csináljunk.
Oké.
Na? Milyen? Hátööö... cuki...aranyos... bőgőmasina. Hisztikirály. Idegszálakon zsonglőrködő búgócsiga.
De azért jó,nem? Hát,amikor alszik,eszik,csendben van,csendben játszik.... 

Csináljunk még egy gyereket!
Te normális vagy????  A méhem még most sem heverte ki azt a 9 hónapot, elevenen él bennem minden hányás,a szülés utáni horrorfilmbe is beilleszthető vértenger,ja és 2 éve nem alszom,de köszi,még élek. Te normális vaaagy?!

De mások is szülnek... Látod, alig két éves a gyerek,már jön a második. Van,akinél a 2 és 4 éves mellé most jön a harmadik. Most akkor velük mivan? Ők ennyire imádják a gyerekeket? Ennyire imádnak nem aludni? Ennyire imádnivaló az állandó öltözünk-menjünkmár-időre megyünk-vedd fel-tedd le-add ide-rakd vissza-azt ne rántsd a fejedre-leesel-megütöd-összetöröd- huzavona? Bakker,eggyel ki tudok készülni idegileg,más ezt kettővel,hárommal csinálja! Én vagyok ilyen mérhetetlenül szar,anyának nem való idegbeteg állatfajzat? És valójában tényleg ez az élet egyes egyedüli egyetlen értelme? Sorra szülni? 1-2-3 meg sem állunk a hatszázig! :)
Imádok szaros pelust cserélni,szoptatni,gügyögni évek óta, naponta kinyalni a lakást,kétnaponta mosni,napi kétszer játszóterezni,ez a nagybetűs élet maga!  

Van egy olyan érzésem,hogy ezek a nők,akik anyukákká váltak,valóban csak egyedül az anyaságban tudjék élni,megélni az életüket,kiteljesíteni önmagukat. Ez az a "szerep",amiben sikerük van. Ami feltölti őket,mert néééz,betettem a maszatos ruhát a mosógépbe és most kivettem tisztán,jupí! :) Néézd,megtanítottam neki,hogy ne a falra bassza a spenótot,hanem a tányérba majszolja szét! A nap pici kis sikerei, amik a nap végére tetőződnek,minden nap-igaz hulla fáradtan-de tele sikerrel hajtják álomra a fejüket. Vélhetően ez a siker egyenesen arányosan növekszik a gyerekek számával. Tehát,minél több,annál több siker. Annál több visszaigazolás,miszerint az életemnek van értelme,hasznos vagyok,FONTOS,sikeres.

Szóóval,nem akarsz többet?

Jaj,ezt azért így nem jelentem ki,de én úgy gondolom,az életem más területén is képes vagyok sikereset,maradandót alkotni. Tény,hogy életem legszebb és legnagyobb műve a fiam volt,de azért a párkapcsolatom is jól működik, a konyhában is feltalálom magamat, a munkámban is, várnak vissza, tudják,hogy jól dolgozom,szükség van a munkámra, aminek van látszata,van értelme.
Nem mondom,hogy a pelus cserének nincsen értelme,de az én életemet nem és kizárólag az teszi teljessé,hogy ezt csinálhatom. :) Mert mást is képes vagyok letenni az asztalra....

PIPERKŐŐŐC!

2013.04.15. 09:17 - babazo

Egyre körültekintőbb szervezést igényel selyemfiúcska K.Milán öltöztetése. Ugyanis,nagyon,de nagyon nem mindegy,mit vesz fel.
Meg kell beszélni előre,hogy melyik póló legyen a mai nyertes,ellenkező eseteben addig rohangál,szaggatva le magáról,közben üvegrepesztően visítva,amíg fel nem adom,és el nem kezdem vele,a "na,akkor mit vennél fel?" c. játékot.

"Na,jó lesz-e a Superman póló?"
"Neeeem!" (uh,elterelem valamivel a figyelmét,és végül csak ráadom,nekem márpedig tetszik!)

Időközben beköszön mama,akinek első dolga megdicsérni a gyönyörű pólót. Véégzetes hiba,mert eszébe jut,hogy márpedig ő ezt utálja,azonnal vegyük le!!!

Próbálom győzködni,teljesen feleslegesen,hogy de hát ez milyen szép kék,milyen széééép....
Nem.U-TÁ-LOM!

Jóóh.  Az egyetlen kedvenc pólóját hajtja,az kell.
"BEBE!!" (Batmen....)
"A Batman pólót éppen mossa a mosógép. Másik?"
"NEEM!"

Bemegyünk a szobája,kipakoltatja velem a pólós komódját. Sorban felvetet egymás után olyan 7-8 darabot,mire végül megbékél egyel.
Látszólag,mert míg le nem cseng ez a "öltözködni támadt kedvem" hangulat,még egy darabig ki-be rohangál a szobájából,és minden alkalommal egy újabb pólóval jelenik meg,amit fel akar venni.

"Hee!" (Elefántos)
"TÁTA!" (Cápás)
"MAAA" (Majmos)
"DÍÍÍ!" (Dínós)

És így tovább...tovább...és tovább...

Anya,értsd már meg egyszer s mindenkorra,hogy ÉN mindent jobban tudok!!!

2013.04.12. 10:20 - babazo

"Milán,elmegyünk boltba,jó?"
"JÓÓÓ!" (rohan az ajtóhoz)
"Felvesszük a sportcipőt."
"NEM!"
"Mezítláb megyünk?"
(nevet.... érti? :) )
"Neeeem...."
"Akkor melyik cipőt vegyük fel?"
"Bázz!!"
(Buzz,a Toy storys gumicsizmája,indokolatlan ugyan a 17 fokos napsütésben,de nem igazán vágyom a round 2-ra.Jólvan...)
Felvettük.
"Akkor vegyünk fel sapkát is."
"NEM!!!"
"Miért? A baglyos sapkára gondoltam."
"Nem!"
"Jó,legyen a baseball?"
"Jó."
Oké....
Felvettük.
"Milán,most vegyünk kabátot."
"Nem."
"De kabát nélkül nem tudsz jönni boltba velem...vegyük fel,jó?"
"Neem!"
"Szeretnél jönni anyával? Igen? Mert akkor fel kell venni a kabátot szívem."
Gondolkodik... 
"Oké..."
Na,akkor akár el is indulhatunk.SZUPER!
Velem örül. "Hurrá!"

Boltban.

"Milán,vegyünk neked Pingvint?" (kinder pingvi)
"Jóóó!"
"No,akkor vedd ki a hűtőből."
"Ety... Tető..." (egyet az egyik kezébe,egyet a másik kezébe)
"Kettőt viszünk?"
"Oké."
Jólvan.. el fog fogyni....
"Menjünk a pénztárhoz,mutassuk meg a bácsinak."
Elindul a pénztár felé,igyekszem elterelni a figyelmét,de meglátja a nyalókás állványt. Óshit. Már nyúl is felé...
"Ada!"  (labda)
"Labda?" 
"Oké."
Áhm...szóval a nyalóka szerinte az labda. Hát,ezt így még akár hiszti nélkül is megúszhatjuk.
"Vigyünk labdát is?"
Örül.
"Jóóó!"
"Rendben,hozz egy labdát,mutasd meg a bácsinak,kifizetünk mindent."
Megy a pénztárhoz,büszkén mutatja a szerzeményeket. És számol:
"Ety,tető,hámá!"
"Bizooony,hármat is vettünk! Pingvint kettőt,labdát egyet."

Hazafelé végig szorongatja a labdát,nagyon örül,hogy milyen ügyesen bevásárolt.

Itthon pedig a labda az édesség kosárban landolva várja Lilit.

Shit!!!!

2013.04.01. 18:28 - babazo

Tezsvíred nálunk tölti a tavaszi szünetét,ami jó,mindenki hepi,legfőképp apa.
De a legjobb,hogy tezsvíred anyucikája megint annyira nemtörődöm köcsögkurva-mint mindig-hogy idehozta őt betegen. Ópárdon,Lili nem beteg,csak "meghűlt",amit apád szerint nem tudsz elkapni.

Meglehetősen mérges vagyok,annyira,hogy lehet,hogy ezt sem fogom szó nélkül hagyni voltanyunak,holnap pedig a gyógyszertárban kezdem a napot,az ugye elképzelhetetlen,hogy Lili így ne legyen nálunk,tehát,az én dolgom előbb kikúrálni belőle a gethát,mint te azt elkapnád.

KÖSZI APA!!!!

Amikor anya volt gyermek

2013.03.26. 08:00 - babazo

Akkor minden évben,Húsvét hétfőn összevesztem anyummal, mamáddal, hogy márpedig én, ha cigány gyerekek is kezdenek el itt potyogni az égből, én AKKOR IS szoknyát veszek fel,abban várom a locsolókat!

"De ANYAAAA,TAVASZ VAAAN!"
"Kislányom,az lehet,hogy naptár szerint már tavasz van,de kint esik az eső és fúj a szél, HIDEG VAN!"
"DE ANYAAAA!!!!! Engem az nem érdekel!"
"De engem érdekel,ha beteg leszel,tessék nadrágot venni!"
"Nem veszek nadrágooooot!!!"

És ezzel úgy nagyjából mindig el is telt 1-2 óra, persze végül mindig nekem lett igazam, oké bazdddd akkor vedd fel azt a retek szoknyát,de HARISNYÁVAL! VASTAGGAL! 
Jó,hát még így sem az igazi,de legalább szoknya...

A mostani időjárást elnézegetve anyum megkönnyebbülhet,hogy már nem vagyok kislány. Valószínű,hogy én most is szoknyát szeretnék felvenni, hiszen TAVASZ VAN!

2013-03-26-09-58-42s_1.jpgUgyan,kint épp csak fél méteres a hó.

Hétvégi képriport

2013.03.18. 12:00 - RÁJEN

2013-03-16-17-01-07 s.jpgLufiszerzés: mission accomplished! (Lufi milánul: júú)

2013-03-15-12-17-03 s.jpgHa ebéd van, boldogság van.

2013-03-17-10-49-44 s.jpgÖregapád kedvence a hátrakulcsolt kéz...

2013-03-17-10-47-53 s.jpgHangember :DDD

2013-03-17-11-15-00 s.jpgApataxi.

2013-03-17-10-54-03 s.jpgDupla bányászengedély.

2013-03-17-11-29-52 s.jpgOldalas, ahogy kell, vellával!

2013-03-17-17-40-37 ss.jpgLili: LÁÁÁB!!! :)

Isten veled,drága Cipő!

2013.03.11. 20:37 - babazo

Fogok neked majd mutatni Republicot,az egyik kedvenc magyar együttesemet. 
Őszintén,még az is eszembe jutott,hogy amikor 8-9 éves leszel, már együtt megyünk Cipőt hallgatni. :) Miért ne,ő még javában tolja majd az ipart,hiszen most csak 47 éves,van még legalább 20-25 éve a pályán. Fogok én még veled Republic koncertezni,és milyen jó lesz!
Aztán februárban Cipő kórházba került, és ma reggel meghalt. 
Reggel óta hullámokban sírom el magamat, hihetetlen mekkora űrt hagyott bennem, és még bizonyára mindenki másban is,aki szerette őt. 
Szóval, tudni fogod ki ő, ismerni fogod a dalait, én is gyerekkoromban ismertem meg Őt, hála anyának, a kisfityónak ,az autós rádiónak, és a Rebuplic kazettáinak...

Nyugodjon Békében! :(

Cukibogyó Mickey-t néz

2013.03.08. 12:16 - babazo

Apát láttam,de senki nem hisz nekem!

2013.03.04. 13:31 - babazo

Ma a következőre mentem érted a napközibe: Anikó néni elmondta,hogy mennyire jó voltál,semmi gond nem volt veled,egy kis hiba csúszott csupán a gépezetbe.
Jöttek a kukások délelőtt,amikor kint voltatok az udvaron,és Te az egyik szemüveges kukás bácsiban apát vélted felfedezni. Vigasztalhatatlanul,keservesen sírtál,mutogattál kifelé, "Apáztál",téged most rögtön vigyenek oda hozzá...Apaaaaa!!!!
Hát végül oda kellett hívni a bácsit,nem hittél senkinek,hogy ő nem apa,vele akartál menni mindenképpen....
Szóval oda hívták hozzád,mutassa már meg magát közelebbről.... Milán teljesen kiborult,hogy az apukáját látja....
És akkor végre elhitted.

Hétvégi

2013.02.25. 12:00 - RÁJEN

tévézés kukóval:

IMAG0235ss.jpgtévézés kényelemben:

IMAG0240ss.jpgmacietetés hidegben:

2013-02-24-10-36-43s.jpgséta anyával:

2013-02-24-10-24-14s.jpgröviden.

Szpész

2013.02.19. 14:30 - RÁJEN

A mai bejegyzés nem Milános, hanem egy érdekességről szól: Chris Hadfield, a Nemzetközi Űrállomás kanadai űrhajósa Magyarországi idő szerint (2013.02.19.) körülbelül éjjel egykor töltött fel hivatalos Facebook-oldalára és Twitterére egy éjszakai Budapestet ábrázoló fotót. A képhez a következő kommentárt fűzte: „Budapest, Magyarország – és hatalmas hello az űrből Törökéknek, szeretett menyem családjának". Az asztronauta tehát magyar rokonaira gondolt, mikor átsuhant fővárosunk felett. Itt a kép:

budapest from ISS s.jpgTalán akkor, amikor ezt olvasod, nem lesz már ilyen érdekes, de manapság erősen ritkaságszámba megy még egy űrből készített fotó a fővárosunkról...

Kikönyököl a tudatalatti

2013.02.14. 21:11 - babazo

Állásinterjú (erről legközelebb bővebben,vagy nem,meglátjuk,hogy lesz-e értelme)

"És...tervez még gyermeket a közeljövőben?"
gondolkodás nélkül:
"NEM!"
"??? hogyhogy? "
"Tessék?"
"Nem tervez több gyermeket. Hogyhogy?"
"Ööö.... (komolyan ezt mondtam? O.O) hát... az áldott állapotom,úgyszólván annyira nem volt áldott."
"Ahm...szóval sokáig volt rosszul...értem..."
"Úgy is mondhatjuk."

Aztán hazafelé ezen gondolkodtam.
Így rávágni,vazze... ez azért nem egy kérdés volt a boltban: 25 lett,maradhat? Ez az életemet igencsak érintő kérdés,amiről ezek szerint a tudatalattimnak határozott elképzelése van. Meggyőződése,ha úgy tetszik.
És be kell látnom,ha valamire így,minden gondolat nélkül,ösztönből kibukik a válasz,akkor annak olyan oka van,amit talán tényleg nem kellene a jövőben csesztetni.
Érted,ha mégis úgy alakul,hogy becsúszik a tesó,de én azt nem akarom tudat alatt,azaz valójában,vagy már nem is tudom hogy...szóval... ha egy apa nem akarja a gyerekét,aki az anyában megfogant,az bocsánatos. Az mindegy,azt el lehet és el is kell felejteni,az egy olyan dolog,amiről nem beszélünk.ha pedig egy hevesebb vita folyamán mondjuk az anya,mint élete legnagyobb fájdalmát ezt mégis felhozza,akkor ő a szemét. De ha egy anya nem akarja a gyerekét,és még ha ki sem mondja,csak nem akarja,azt a magzat megérzi. Ha ki is mondja,akkor ámblokk,társadalmilag lesz kirekesztett,hivatásos szaranya.

Na most az,hogy én ezzel így vagyok, és hogy pontosan mit is értek nem annyira áldott állapot alatt,azt valamennyien tudjátok. Oké,5 hónapon keresztül hánytam,az sem volt jó,mondjuk legyen ez az egyik ok. De a másik,és ami a legnagyobb,az Lili volt. Sajnos,ez így van. "Utálom azt a büdös kölköt Andi hasában!!" Lehet,hogy már nem utálja,lehet hogy engem sem utál (pedig amikor alkalma akad erről ad anyának tanúbizonyságot,és hangosan üvölti a világba,hogy mennyire is utál engem,itt lenni,mindent) de az,amit akkor művelt,amit 9 hónapon keresztül művelt velem,és a pocakomban éldegélő,növekvő,gyarapodó élettél,az egész életemre meghatározta a terhességhez fűződő viszonyomat. Az is,ahogy ezt Miki kezelte és reagálta. Hiszen ugye,az esetek túlnyomó részében mindig én voltam,aki túlreagált,Lili pedig mindig csak a "féltékeny gyerek volt",meg a "szegény" meg az "elhagyott" meg aaaa.....
ÉN MEG CSESSZÉL MEG MINDENT,TERHES! ÉS KIBEBASZOTTUL NEM ARRA VAN SZÜKSÉGEM,MIKÖZBEN A PICI BABÁMAT PRÓBÁLOM KIHORDANI,HOGY AZT HALLGASSAM A MÁSIK MENNYIRE UTÁL MINKET,ENGEM,A BABÁMAT,MINDENT. VILÁGOS?

NEM.nem világos.
És soha nem is lesz világos.

No,nekem már világos.

Többé nem teszem ki ennek magamat,és egy esedékes újabb pocaklakót.

Fogtündér

2013.02.14. 14:30 - RÁJEN

fog.jpgHát itt tartunk.